Kérem az ingyenes szálláshely minősítés e-bookot!
Szálláshely minősítés: határidők, költségek, folyamat

Kötelező szálláshely-minősítés – már nincs sok idő elintézni

A kötelező szálláshely-minősítés bejelentése kihívás elé állít sok szállásadót. A korábbi gyakorlattal ellentétben most már a magánszálláshelyek esetében is követelmény lesz, hogy rendelkezzenek hivatalos, 1-től 5 csillagig terjedő minősítéssel. Az intézkedés sokakat érint, Magyarországon ugyanis mintegy 42 ezer magánszálláshely van, 2024 végére pedig a tervek szerint az összesnél el kell végezni a minősítést.

A minősítés nem probléma, hanem lehetőség

Bár sok szállásadó problémát, nehézséget lát az intézkedésben, fel lehet fogni lehetőségként is: az egyértelmű kritériumrendszer egy mankót is jelent arra vonatkozóan, hogy milyen fejlesztéseket végezhetünk el a szálláson, ha a minősítés által több vendéget szeretnénk becsábítani. Célzottan tudjuk javítani a szolgáltatást, hogy magasabb kategóriát érjünk el, egyúttal a vendégeik igényeit is jobban ki tudjuk szolgálni.

Akik eddig is a valóságnak megfelelően sorolták be magukat, azoknak valószínűleg semmi teendőjük nem lesz, ha továbbra is ugyanazt a kategóriát céloznák meg, csak abban az esetben, ha magasabb minősítést szeretnének kapni. Azokon a szálláshelyeken azonban, amik eddig nem teljesen feleltek meg a kategóriájuknak, az üzemeltető kénytelen lesz javítani a körülményeken, orvosolni a hibákat, pótolni a hiányosságokat.

Milyen határidőkre kell figyelni szállásadóként?

A szabályozás értelmében a jövőben hivatalosan csak olyan szálláshelyen lehet vendégeket fogadni, amely rendelkezik minősítéssel, vagyis megfelel azoknak a követelményeknek, amik az adott típusra vonatkoznak.

A „nagyok” esetében már lezárult a folyamat: a már korábban nyilvántartásba vett szállodáknak, panzióknak 2021. december 31-ig kellett regisztrálniuk a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület rendszerébe, 2022. június 30-ig pedig a kempingek, üdülőháztelepek, illetve közösségi szálláshelyek regisztrációja is lezajlott.

A magánszálláshelyek esetében 1 évvel kitolták a határidőt, 2023. január 1-ig kell regisztrálni a minősítés megszerzése érdekében azoknak, akik már 2022 előtt is szerepeltek a nyilvántartásban. Akik viszont 2022. január 1. után kezdték meg a működést, már eleve csak a minősítés birtokában indulhattak/indulhatnak el. Egyértelmű cél, hogy 2024-re ne legyen olyan szálláshely, ami nincs besorolva.

Sokan hagyják egyébként az utolsó pillanatra a folyamatot: augusztusig mindössze a magánszálláshelyek 15%-a végezte el a regisztrációt, így az év utolsó hónapjai várhatóan zsúfoltak lesznek ebben a tekintetben.

Nem jár költségekkel az első szálláshely-minősítés

A minősítési folyamatnak lehetnek költségei, de ez nem szükségszerű. A ráfordítás mértéke sok mindentől függ: ha csak magára az eljárásra van szükség, az teljesen díjtalan, de ha fejlesztésekre, felújításokra is szükség van, akkor nagyon eltérő összegek jöhetnek ki annak függvényében, hogy milyen hiányokat kell pótolni, min kell változtatni.

Fontos tudni, hogy az első minősítés költségét az állam átvállalja, tehát amikor az auditorok első alkalommal szemlézik a szálláshelyet, majd adják be döntésre az anyagot a Bíráló Bizottságnak, az nem fog pénzbe kerülnek a szállásadónak.

Hogyan zajlik a minősítés folyamata?

  • A minősítéshez első körben regisztrálni kell a www.szallashelyminosites.hu oldalon, az ott kapott formanyomtatvány kitöltésével.

  • Ha erről megvan a visszaigazolás, be kell nyújtani a kérelmet, amit a weboldalon automatikusan megkapunk.

  • Ezt követően az önértékelő felületen kell értékelni a saját szálláshelyünket, az oldalon megtalálható kritériumrendszer alapján. Ha ezt elvégeztük, láthatjuk, hogy a szállásunk jelenleg milyen besorolást kaphatna. Fontos: már 2022 előtt is üzemelő szálláshely esetén, ha megkaptuk az önértékelési felülethez a hozzáférést, 45 munkanapunk van azt elvégezni!

  • A következő lépés a helyszíni ellenőrzés: ennek időpontjáról legalább 5 munkanappal korábban értesítést kapunk. Nyitni készülő új szálláshely esetén az önértékelés beérkezése után 15 munkanapon belül le kell zajlania az ellenőrzésnek, működő szállások esetén azonban ez 180 munkanap! A minősítéskor az ellenőrök kérni fogják a szálláshely alaprajzát, a szobák listáját, valamint a házirendet.

  • Ha minden követelménynek megfelelt a szálláshely a kategóriájában, következik maga a döntés. A Bíráló Bizottság ezt a helyszíni ellenőrzést követő 15 munkanapon belül teszi meg új szálláshely esetén és 60 munkanapon belül meglévő esetén. Ha minden rendben, az eredmény közlését követő újabb 15 munkanapon belül az erről szóló dokumentumokat is megkapjuk.

Mi történik, ha nem megyünk át az ellenőrzésen?

Ha a helyszíni ellenőrzés szerint nem felelünk meg az önértékelésünk által meghatározott kategóriának, több lehetőségünk is van:

  • Amennyiben az auditorok alacsonyabb kategóriájú besorolást ajánlanak, azt elfogadhatjuk, így további teendő nem lesz.

  • Ha nem ajánlják fel ezt az opciót, vagy nem fogadjuk el, 45 munkanapunk lesz a hiányosságok pótlására. Ezek egy részét lehet igazolni fotókkal, számlákkal, de vannak olyanok is, amiknél pótellenőrzés szükséges a hiányok pótlásának igazolására.

  • Hiánypótlásra, pótellenőrzése 1 alkalommal van lehetőség a folyamaton belül! Ha ez nem történik meg, vagy alacsonyabb kategóriába sorolják a szálláshelyet, vagy elutasítják a minősítést – utóbbi esetben a szálláshely a továbbiakban nem üzemelhet.

Meddig érvényes a minősítés?

A szálláshelyek minősítése 3 évig érvényes marad. 3 éven belül csak akkor kell újra kérelmezni, ha magasabb kategóriát szeretnénk megcélozni. A minősítésről táblát vagy matricát kapunk a bírálatot követően, ezt jól látható helyen, a bejárat közelében kell elhelyezni a szálláshelyen, ahol a vendégek is jól láthatják.

Tisztul a piac

Bár a szálláshely-minősítés folyamata jár némi macerával, adott esetben feladatokkal is, összességében jót fog tenni a piacnak. A vendégek számára lényegesen átláthatóbbá válik a szálláshelyek minősége, valamint a szállásadók is tisztább képet kapnak arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük.

Mindeközben ki fognak esni a rendszerből olyan szálláshelyek, melyek nagyon alacsony minőségűek, ám eddig konkurenciát tudtak jelenteni a színvonalasabb szállásadók számára. A piac egységesebb, tisztább lesz, ami összességében mindkét oldalnak kedvez.

Regisztrálj és tedd lehetővé az egyszerű direkt online foglalást vendégeidnek!

14 nap ingyenes próbaidővel.
  • Villámgyors regisztráció
  • Automatikusan frissülő naptárak
  • Automatikus emailek
14 napos ingyenes próbaidőszak.