Az Appartman egy online szobafoglalási rendszer és szálláshelykezelő szoftver, amely segíti a magánszállásadókat direkt foglalásaik növelésében és a napi adminisztrációban.
Mátyás Krisztián vagyok, a Szállásadók szakmai közösségének és az Appartman szoftvercégnek a társalapítója.
Kijelenthetjük, hogy az Appartmant a közösség ihlette és folyamatosan segítette. A visszajelzések és interjúk által egy ténylegesen magánszállásadókra szabott megoldással tudjuk könnyebbé tenni a vendégház tulajdonosok mindennapjait.
A szálláshelyem üzemeltetését egy épp kihasználatlan családi ingatlanból 2020 végén kezdtük el újra, ami nem ment éppen zökkenőmentesen, hiszen ekkor szigorítottak a korlátozásokon, ami annyit jelentett hogy az éppen megnyitott apartmanunkban nem lehetett vendéget fogadni.
Vagyis lehetett, csak üzleti úttal, aztán védettségivel, aztán anélkül is. Mondanom sem kell, a követhetetlen szabályozásokkal és félinformációkkal nem voltunk egyedül.
A szállásadó ismerőseimmel, akikkel beszéltem, mindannyian a hátuk közepére nem kívánták a bezárást, nem csak azért, mert 0 vendégük volt, de még a hoteleket megillető támogatások sem jártak a kis vendégházak tulajdonosainak. (Utólag volt azért egy minimális korrekció.)
Ezek hatására úgy gondoltam, hogy létrehozok Facebookon egy közösséget, Szállásadók szakmai közössége néven, hogy segítsük egymást az aktuális jogszabályokban, üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben, támogatásokban stb.
A csoport neve szándékosan lett közösség, hiszen rengeteg témában ekkor még tájékozatlan voltam és a célom az volt, hogy együtt, közösen összedugva a fejünket válaszoljuk meg a kérdéseket.
És igazam lett, hihetetlenül jó érzés volt látni, hogy mennyi ember áll segítőkészen a sorstársaihoz, a tapasztaltakhoz, újakhoz és bárkihez, aki elveszett a szálláshely üzemeltetés és a követhetetlen jogszabályok útvesztőjében.
A csendespihenő alatt volt azért lehetőségem próbálgatni az adminisztratív folyamatokat, de mégis az első vendégek érkezését követően jött a hidegzuhany. Ekkor szembesültem az NTAK, Vendégem és később pedig az okmányolvasás kálváriájával.
Egyszerre kb. 4–5 rendszert használtam (Vendégem, Google naptár, weboldal, email stb.) azért, hogy eleget tegyek a jogszabályoknak és átlássam a vendégek kezelését.
Elkérni, felvinni a vendég adatait azért, hogy a kötelező dolgok meglegyenek, mellette pedig naptárban vezetni az érkező-távozó vendégeket, Excelben a bevételeket, kiadásokat stb.
A történet egy másik tényezője, hogy ekkor már kb. 1,5 éve üzemeltettük informatikai vállalkozásunkat az alapítótársaimmal, Attilával és Bencével, akiknek az Appartman jelenlegi kialakítása és fejlesztői háttérrendszere is köszönhető.
Éppen ekkor egy mátrai szálláshely weboldalán dolgoztunk, ahol egy szobafoglalási rendszert kellett integrálnunk, akik hotelekre szabott megoldásokkal és árazásokkal és a kb. 150.000 Ft indulási költséggel oldották meg azt a problémát, hogy jutalékmentesen és automatizáltan tudjon az ügyfelünk vendéget fogadni.
Elég bosszús hangvételű volt a szállásadó, amikor arról beszélt, hogy mennyire drága. Nagyon sok olyan funkció volt benne, amit — kis szálláshely lévén — nem is tudott kihasználni és a megoldás a rejtett modulokkal együtt így is kb. havi 40.000 Ft-ba került neki. Végül mégis telepítettük neki, hiszen még így is jobban jön ki, mintha a Booking venné le a jutalékot.
Ekkor vált egyértelművé, hogy nekünk egy kifejezetten kis szállásadókra szabott megoldással kell segítenünk a vendégházak, apartmanok tulajdonosait.
Egy olyan megoldással, ami a kötelezőkön túl, egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi szálláshelyük működtetését.
Rendkívül sokat köszönhet az Appartman a közösségnek, hiszen már a tervezés elejétől bevontuk a szállásadókat és igyekeztünk úgy kialakítani a rendszert, hogy a megfelelő funkciókat tudja és pofonegyszerű legyen használni.
Azóta természetesen rengeteget kutatunk a témában — külföldi példákat tekintve is — és igyekszünk jegyzetelni a tapasztalatainkat és a folyamatokat a közösség Tudástárában is.
Valahogy így kezdődött az Appartman sztori, az pedig, hogyan folytatódik, legyen egy izgalmas meglepetés ;)
Mátyás Krisztián
alapító
Appartman